Frei Tamás Magyarország egyik legismertebb és legkedveltebb televíziós személyisége volt, majd a tévés pályáról letérve kávézóláncot alapított és kalandregények írására adta a fejét. Legújabb könyve november elején kerül a boltokba, Puccs Moszkvában - Putyin végnapjai - André Calvi visszatér címmel. Ez az új regény napjaink legkomorabb világpolitikai eseményét, az orosz-ukrán háborút és annak elképzelt következményeit állítja a középpontba, úgy, hogy valóság és fikció keveredik benne, mert miközben a nemzetközi konfliktus megoldódik, a könyvnek egytől egyig minden szereplője valódi - Joe Biden, amerikai elnök, Emmanuel Macron, francia elnök, Vlagyimir Putyin, orosz elnök, stb., stb. -, de a kulcsszereplők és a szintén élő, létező munkatársaik köré a fordulatos történéseket már Frei fantáziája teremtette.
Ez az új kalandregény alkalmat adott arra, hogy ismét meghívjuk Frei Tamást podcastunk stúdiójába, hogy kitekintsünk vele a világban zajló, nem éppen szívderítő folyamatokra és szót váltsunk többek közt arról, miért olyan fontos számára, hogy lehetőleg jó hosszan éljen.
- Friderikusz Sándor előző beszélgetése 2021. június 10-én készült Frei Tamással, ami ezen a linken érhető el:
https://youtu.be/iRgAMmB1mKU?si=ZHNU6EKsfl9GR_uR
- Együttműködő partnerünk a KARE Design, amely az alábbi linken elérhető:
https://www.kare24.hu
00:00:00 - Bevezető
00:00:58 - Előzetes a mai podcast-ból
00:02:45 - A friss magyar Nobel-díjasokról
00:05:16 - Egy néző véleménye Karikó Katalinról
00:06:18 - Részletek a Karikó Katalinnal most júniusban készített beszélgetésünkből
00:20:44 - Felvezetés Freihez
00:22:37 - Ő vezeti a nézettségi-hallgatottsági toplistánkat
00:25:34 - Frei életrajza
00:28:35 - Mi történt vele, mióta nálunk járt?
00:31:30 - Hosszan élni...
00:34:15 - Mi az ő műfaja?
00:36:06 - Tanulta a regényírást
00:40:44 - Murakami Haruki az írás folyamatáról
00:43:16 - Megfelelési kényszerek
00:44:40 - Mi a jó az írásban?
00:45:48 - Másik téma megírására készült, de...
00:49:00 - Legújabb könyvéről
00:51:02 - A szuperkontinens dilemmái
00:53:43 - A nyugati világ provokálta Putyint
00:55:11 - Mi alapján alkot ő véleményt?
00:57:07 - Mindenki torzít
00:57:54 - A Szovjetunió és Trianon párhuzama
01:00:17 - Élő közéleti szereplőkkel dolgozik
01:06:36 - A forrásairól
01:09:49 - A kutatómunkájáról
01:12:24 - Mi lesz a háború végkifejlete?
01:17:40 - Érteni kellene az oroszokat is
01:22:48 - Milyen kint magyarnak lenni?
01:26:43 - Miért szerződött a Librihez éppen most?
01:30:50 - A politikusi pályáról, Orbánról és politikájáról
01:36:05 - A világ kataklizma felé halad?
01:42:14 - Felhívások
01:43:25 - Archívumunk kínálatáról
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Anchor: https://anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: https://bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: https://apple.co/3hm2vfi
Deezer: https://www.deezer.com/hu/show/1000256535
#FriderikuszPodcast