Olvasni A tőkét - könyvbemutató

Olvasni A tőkét - könyvbemutató

3.307 Lượt nghe
Olvasni A tőkét - könyvbemutató
A kötetet 2019. február 25-én mutattuk be a Kelet Kávézóban KISS VIKTOR, TAKÁCS ÁDÁM és TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS részvételével, az ELTE BTK Filozófiai Kollégiumával együttműködésben. * Étienne Balibar, Jacques Rancière, Louis Althusser, Pierre Macherey, Roger Establet: OLVASNI A TŐKÉT Szerkesztő: Takács Ádám Louis Althusser és fiatal munkatársai először 1965-ben megjelent Olvasni A tőkét című könyve jó eséllyel helyezhető el a 20. század legerőteljesebb hatású francia filozófiai munkái között. Ez a hatás nagyrészt annak köszönhető, hogy a szerzők egyfajta „szimptomatikus olvasatnak” vetik alá Marx A tőkéjének szövegét azzal a céllal, hogy e vállalkozás legfontosabb téziseit és egyes tünetszerű kétértelműségeit szabatos kifejezéshez segítsék. Ehhez pedig nem haboznak a marxi elemzések tárgyát és gyakorlatát aprólékos elemzés alá venni, és ha kell, filozófiai átalakításukat javasolni. Ennyiben Marx ilyen episztemológiai értelmezése világossá tenni igyekszik azt is, hogy ez a filozófia mely pontokon válhat letéteményesévé annak, hogy mozgásba hozza – Michel Foucault egykori, Althussert értelmező kifejezésével élve – „a valós logikáját”. Az Olvasni A tőkét új és teljes magyar fordítása, melyhez Étienne Balibar külön utószót írt, egyszerre segíthet elmélyedni a marxi és az althusseri gondolkodásban. Ezen túlmenően új értelmezésekre, vitára és kritikára is ösztönözhet, vagyis olyan értelmezői munkára, amelyet minden klasszikus filozófiai mű megérdemel. TARTALOM Takács Ádám: Szerkesztői bevezető LOUIS ALTHUSSER: A tőkétől Marx filozófiájáig JACQUES RANCIÈRE: A kritika fogalma és a politikai gazdaságtan kritikája az 1844-es Kéziratoktól A tőkéig I. A politikai gazdaságtan bírálata az 1844-es Kéziratokban __ 1. A politikai gazdaságtan szintje __ 2. A kritikai kidolgozás __ 3. Az amfibológia és az alapja __ 4. Az ellentmondás kibontakozása: történelem és szubjektivitás, avagy mozgatók és hajtóerők __ 5. Kritikai diskurzus és tudományok diskurzus II. Kritika és tudomány A tőkében __ 1. A kiindulópont problémája és a kritikai kérdés __ 2. A folyamat struktúrája és a folyamat észlelése __ 3. A „Veräusserlichung” és a fetisizmus kiépülése __ 4. Az elvarázsolt világ III. Konklúzió gyanánt tett megjegyzések PIERRE MACHEREY: A tőke kifejtési folyamatáról I. Kiindulópont és a gazdagság elemzése II. Az áru elemzése és az ellentmondás megjelenése III. Az érték elemzése LOUIS ALTHUSSER: A tőke tárgya I. Bevezetés II. Marx és fölfedezései III. A klasszikus gazdaságtan érdemei IV. A klasszikus közgazdaságtan fogyatékosságai – A történelmi idő fogalmának vázlata V. A marxizmus nem historicizmus VI. A tőke episztemológiai tételei (Marx, Engels) VII. A politikai gazdaságtan tárgya __ 1. A politikai gazdaságtan tárgyának struktúrája VIII. Marx bírálata __ 1. Az elosztás __ 2. A termelés IX. Marx mélyreható elméleti forradalma Függelék: Az „ideális átlagról” és az átmeneti formákról ÉTIENNE BALIBAR: A történelmi materializmus alapfogalmairól I. A periodizációtól a termelési módokig __ 1. Termelési mód: a termelés mikéntje __ 2. A formák rendszerének elemei __ 3. A végső meghatározottság II. A struktúra elemei és a történetük __ 1. Mi a tulajdon? __ 2. Termelőerők (mesterség és gépiség) __ 3. Fejlődés és áthelyeződés __ 4. A történelem és a történetek – a történeti individualitás formáiról III. Az újratermelésről __ 1. Az „egyszerű” újratermelés és funkciója __ 2. A társadalmi viszonyok újratermelése IV. Elemek az átmenet elméletéhez __ 1. Eredeti felhalmozás: az előtörténet __ 2. A termelési mód tendenciája és ellentmondása __ 3. Dinamika és történelem __ 4. Az átmeneti periódusok karakterisztikája ROGER ESTABLET: A tőke tervének bemutatása __ 1. A Tőke szövege (III. Könyv) és ennek nehézségei __ 2. Konklúzió I. A Tőke Marx általi bemutatása __ 1. Vizsgáljuk meg az 1957-es Bevezetés szövegét __ 2. Konklúzió II. A Tőke tagolódásai __ 1. A I. tagolás vizsgálata __ 2. A III. tagolás vizsgálata __ 3. Az I. Könyv tagolásainak vizsgálata __ 4. A II. tagolás vizsgálata III. Az I. és a II. Könyv nem kidolgozott, de pontosan kijelölt elméleti mezője és ennek neve: „a konkurencia” IV. A II. tagolás második részét alkotó tárgy definíciója – E tárgy kapcsolata anticipációival V. A II. tagolás második részében lévő altagolások vizsgálata __ 1. Az I. altagolás vizsgálata VI. A II. tagolás definíciója VII. Konklúzió ÉTIENNE BALIBAR: Utószó az Olvasni A tőkét magyar kiadásához * A kötet a kiadónál kedvezményesen kapható: https://napvilagkiado.eu/product/olvasni-a-toket/ *