Olajláz a peremvidéken: dől a pénz, de mi jut a helyieknek? Riport Ormánságból
2017-ben Dél-Zselicben, az Ormánság és Szigetvár között nagy kiterjedésű olajmezőre bukkantak. Azóta egy amerikai cég, az Aspect Energy nagyszabású olajkitermelő operációba kezdett, ma már nagyobb kitermelő Magyarországon, mint a MOL. Az elmúlt öt évben a cég által fizetett iparűzési adóból a 700 fő körül Kétújfalu, és a 200 fő körüli Gyöngyösmellék és Várad községek önkormányzataihoz évente több százmilliós nagyságrendű iparűzési adóbevétel folyt be, amiből helyi szinten fejlődési pályára tudtak állni. Viszont a környékbeli többi település (például Pettend és Istvándi), amely nem, vagy kevésbé részesült az adóbevételből, továbbra is kilátástalan helyzetben van. Riportunkban azt néztük meg, hogy hogy néz ki egy ilyen olajkitermelési operáció, és mit jelent ekkora nagyságrendű pénz megjelenése az ország legszegényebb vidékének elszegényedő kistelepülési önkormányzatai számára.
Nyilatkozók:
Klózer Gyula, Kétújfalu polgármestere
Schán Mária, Gyöngyösmellék polgármestere
Pécsi Sándor, Istvándi polgármestere
Madarász János, istvándi önkormányzati képviselő
Ördögh Balázs, a TDE ITS Kft. felelős műszaki vezetője
Heindl Péter, Ormánságban dolgozó jogász, pedagógus, aktivista
Támogasd te is a Partizán munkáját!
https://cause.lundadonate.org/partizan/support
Péntek Reggel, a Partizán hírháttérpodcastja:
https://pentekreggel.hu
Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-feliratkozas
Iratkozz fel a Heti Feledy hírlevélre:
https://csapat.partizanmedia.hu/forms/partizan-heti-feledy
Facebook: https://facebook.com/partizanpolitika/
Facebook Társalgó csoport: https://www.facebook.com/groups/partizantarsalgo
Instagram: https://www.instagram.com/partizanpolitika/
TikTok: https://www.tiktok.com/@partizan_media
Partizán RSS: https://rss.com/podcasts/partizan-podcast/
Partizán saját gyártású podcastok: https://rss.com/podcasts/partizanpodcast/
További támogatási lehetőségekről bővebben:
https://www.partizanmedia.hu/tamogatas