"Ma már nem tudom, hogy akarnék-e színész lenni” - Gálvölgyi János
Gálvölgyi János - Soron kívül Lutter Imrével
A Kossuth-díjas színész arról mesélt Lutter Imrének, hogy manapság annyit változott a színház és a televíziózás, hogy ilyen közegben ma már nem biztos, hogy színész akarna lenni.
“Régen nekem a színház a Madách volt és a Nemzeti, de ezek már nincsenek, nem olyanok, mint akkor” – mondja. Tévézni is egészen más volt régen, ahogy mondja: “Baromi szerencséjére volt az én korosztályomnak, mert egy televízió volt és mindenki azt nézte,” ma már viszont, aki nem szerepel a tévében celebek közt, annak a létezéséről sem tudnak.
Egy taxisnál érdeklődött az egyik remek fiatal színészről, ám a sofőr életében nem hallott róla. Mindez annak köszönhető, hogy a színházba nem járó közönség egész egyszerűen nem találkozik a kvalitásos művészekkel, ha a tévé vagy az internetes közösségi platformok nem kapják fel őket.
Gálvölgyi János a Sorok között Lutter Imrének a boldog időkről is mesél, gyerekkorról, családjáról, nehézségekről és arról is, hogyan segítette őt József Attila verse a színészi pályára.
Kövess minket itt is:
https://www.facebook.com/lutterimredr/
https://www.instagram.com/imrelutter/
https://www.youtube.com/c/LutterImreDr
#SoronKívül #GálvölgyiJános #LutterImre