A GASZTROSZÍNHÁZ ⎜Rácz Jenő portré

A GASZTROSZÍNHÁZ ⎜Rácz Jenő portré

22.745 Lượt nghe
A GASZTROSZÍNHÁZ ⎜Rácz Jenő portré
Sokan nem hittek benne, de Rácz Jenő végül megmutatta, hogy nem csak a szakács pályára alkalmas, hanem séfként is megállja a helyét, ráadásul a saját gasztroszínházában. Rácz Jenőt egy beszélgetésre hívtam, ő meg kivitt a Lupára, hogy lazán, kötöttségek nélkül tudtunk beszélgetni. Nem csak engem zavar, hogy sokan anélkül kritizálják, hogy megkóstolnák a menüjét. Azt mondja, már megbékélt ezzel és megpróbálja még a negatív kommentekben is a pozitívat látni. Azt meg már én mondom, hogy a tanúsított szakmai alázat és a flow élmény, ami főzés közben elkapja beszédesebb minden megjegyzésnél. Rácz Jenő 2021 májusa óta a budapesti Rumour éttermet vezeti, amely saját elképzelései szerint jött létre. Központi eleme az óriási, félkör alakú asztal, ahonnan minden vendég látja, mi folyik a konyhában. Ez persze veszélyes is, mert a konyhaajtó nem takarja el az esetleges hibákat. A chef's table koncepció intimebb hangulatú éttermi élményt kínál, ráadásul két időpontban is érkezhetnek a vendégek. A kora esti "pre theatre", azaz színház előtti menü 6 fogásból áll, míg a teljes 11 fogásos, amelyben egy-két hetente változik egy-egy fogás. Bővebben tájékozódhatsz a Rumour oldalán: https://rumour.restaurant Illevte Rácz Jenő Insta oldalán https://www.instagram.com/chefjenoracz Iratkozz fel a csatornámra a sorozat többi videójáért! Legyünk barátok az Instagramon is: https://www.instagram.com/norbertadam​ 0:00 - bevezető 2:29 - a Rumour koncepciója 3:58 - a színfalak mögött 5:28 - kötöttségek nélkül 7:22 - a flow élmény 7:56 - Magyarország és a külföld 10:17 - előkészületek az estére 11:52 - a koraesti szervíz 13:54 - az örök kedvenc karfiol 15:33 - az eredmények és a nagyképűség #gastroportrék #gastro #finedining #konyhafonok #konyhafőnök ––––––––––––––––––––– Gyártó: we are morse https://www.wearemorse.com Fotó: Gecse Gergő (24 studio) Operatőr: Streer Dániel Producer: Kiss Norbert Ádám Minden jog fenntartva! 2021.